Ki dönt arról, mi kerül műsorra? Egy színházi évad tervezése

Az évadnyitó sajtótájékoztatón egyetlen lista hangzik el: ennyi bemutató, ezek a címek, ezek a rendezők. Ami nem hangzik el, az a lista előtörténete. Egy kőszínház évada jellemzően másfél-két évvel a bemutatók előtt kezd összeállni, és sokkal több szempontnak kell megfelelnie, mint gondolnánk.

Ki a döntéshozó?

Papíron az igazgató. Ő felel a színház működéséért a fenntartó előtt, ő írja alá a szerződéseket, és az ő pályázatában szerepelt az a művészeti program, amelyre a kinevezését kapta. A gyakorlatban a műsortervet egy szűk kör rakja össze: az igazgató, a művészeti vezető vagy főrendező, a vezető dramaturg és a gazdasági igazgató. A dramaturgiai osztály darabokat olvas, javasol és elvet; a gazdasági igazgató azt mondja meg, mennyi pénzből lehet gazdálkodni.

Ahol a színházat önkormányzat tartja fenn, ott a fenntartónak is vannak elvárásai: legyen előadás gyerekeknek és ifjúságnak, legyen kötelező olvasmány a diákoknak, és jusson a város minden rétegének valami. Ezek ritkán szólnak bele egy-egy cím kiválasztásába, de a műsor arányait erősen meghatározzák.

A társulat mint adottság

Egy állandó társulattal működő színház nem választhat szabadon a világirodalomból. Minden darabot a saját színészeihez kell mérni: van-e megfelelő életkorú és alkatú szereplő a főszerepekre, nem játszik-e ugyanaz a színész egyszerre három nagy szerepet, és jut-e munka mindenkinek. A szereposztás az évadterv egyik legnehezebb rejtvénye. Egy vendégművész meghívása megoldhat egy hiányt, de pénzbe kerül, és a próbarendbe is bele kell férnie.

Bérlet, nagyszínpad, kamara

A műsortervet a játszóhelyek is formálják. A nagyszínpad hosszú szériákat igényel, mert ott a díszlet drága és a nézőtér nagy; ide kerülnek a zenés darabok, a klasszikusok, a vígjátékok. A kamaraszínpad kevesebb nézőt fogad, ezért ott lehet kockáztatni: kortárs szöveget, ritkán játszott darabot, fiatal rendezőt.

A bérletrendszer szintén keretet ad. Ha egy színháznak hat bérletsorozata van, mindegyikbe meghatározott számú előadás kell, és a bérletesek általában változatosságot várnak: drámát és vígjátékot, ismertet és újdonságot. A bérletből befolyó pénz az évad elején érkezik, ezért a gazdálkodásban is kulcsszerepe van.

A jogok: kié a darab?

Egy darab csak akkor kerülhet műsorra, ha a színház megszerezte az előadás jogát. A közkincsnek számító szerzőknél (akiknek halála óta letelt a hetven év) ez nem kérdés, a fordítás azonban külön mű, annak fordítója is jogdíjra jogosult. Élő vagy nemrég elhunyt szerzőnél a jogokat rendszerint színházi ügynökség kezeli, amely engedélyezi az előadást, és megállapítja a jogdíjat, jellemzően a jegybevétel bizonyos százalékában.

Gyakran ezen bukik el egy terv: egy sikeres külföldi darab jogait egyszerre csak egy magyar színház kaphatja meg, vagy a szerző kiköti, hogy előbb egy nagyobb városban kell bemutatni. Zenés daraboknál a kiadó gyakran részletes feltételeket szab a hangszerelésre és a zenekar létszámára is.

Pénz és naptár

A műsorterv végül a költségvetésen megy át. Minden bemutatónak van becsült ára: díszlet, jelmez, vendégek tiszteletdíja, jogdíj, zenészek. Ha az évad túl drága, valamelyik bemutatót egyszerűbb díszlettel tervezik, vagy a kamaraszínpadra viszik. Ha pályázati pénz érkezik, egy addig halogatott terv is sorra kerülhet.

Közben a naptárat is össze kell rakni: melyik héten melyik darabot próbálják, mikor van szabad a színpad a díszletépítéshez, és hogyan férnek el a próbák a futó előadások mellett. Egy jól megtervezett évadban a bemutatók egyenletesen oszlanak el ősz és tavasz között, és egyik sem esik a másik főpróbahetére.

A lista, amelyet mi látunk

Mire az évad műsora nyilvános lesz, minden cím mögött lezárt szerződések, betervezett szereposztás és kiszámolt költség áll. Ezért ritkán változik: ha mégis, annak többnyire gyakorlati oka van, például betegség, elakadt jogok vagy elmaradó támogatás. A közönség ebből csak a végeredményt látja, de egy évad szerkezete elárulja, mit tart fontosnak a színház, és milyen feltételek között dolgozik.