Mi lesz egy előadással, ha lekerül a műsorról?

A plakáton csak annyi áll, hogy „utoljára”. A derniér után a nézőnek emlék marad, a színháznak viszont munka: a díszletet le kell bontani, a jelmezeket vissza kell venni, és el kell dönteni, mi legyen az előadással a továbbiakban.

Miért kerül le egy előadás?

Egy előadás addig marad műsoron, amíg van rá közönség, és amíg a játszóhely elbírja. A repertoárszínház egyszerre több darabot játszik váltakozva, de a színpad és a raktár véges. Ha új bemutatók jönnek, a régebbieknek helyet kell adniuk. A gyengébb nézőszám mellett gyakori ok a szereposztás is: ha egy főszereplő elhagyja a társulatot, az előadást vagy átpróbálják valaki mással, vagy leveszik.

A díszlet sorsa

A díszlet a legnagyobb tárgy, amely egy produkcióból megmarad, és a legtöbb gondot okozza. A raktár drága, a hely kevés. A színházak ezért általában három utat választanak:

• Raktározás. Ha esély van rá, hogy az előadás visszatér, a díszletet szétszedve, felcímkézve tárolják.
• Újrahasznosítás. A díszletelemek egy része, például emelvények, lépcsők, keretek, átalakítva új előadásban kap szerepet. A díszletműhely sok anyagot ment meg így.
• Bontás. Ami nem tárolható és nem hasznosítható, azt szétszedik és kidobják. Ez gyakoribb, mint gondolnánk.

A jelmezek jobban járnak: a jelmeztár hosszú évekig őrzi őket, és sok darab ruhái egy későbbi előadásban vagy egy másik szereplőn térnek vissza.

Felújítás, átvétel, vendégjáték

Egy sikeres előadás évek múlva felújítva visszatérhet. Ilyenkor újra kell próbálni, néha új szereplőkkel, és a jogokat is meg kell újítani, ha a szerződés lejárt.

Az előadás vendégjátékként más városba is eljuthat, akár határon túlra is. Ehhez a díszletet szállíthatóvá kell tenni, és a fogadó színpad méreteihez kell igazítani. Előfordul az is, hogy egy másik színház veszi át a teljes előadást, ilyenkor a rendezés és a díszlet koprodukciós vagy átvételi szerződés alapján költözik.

Mi marad meg a felvételekből?

Sok színház készít saját archív videofelvételt az előadásairól, egyetlen rögzített kamerával. Ezek belső használatra készülnek: a felújításhoz, a beugró színészek felkészítéséhez és a színház saját archívumának. Nyilvános vetítésük vagy kiadásuk már más kérdés.

Egy tévés közvetítéshez vagy egy DVD-kiadáshoz minden jogosult engedélye kell: a szerzőé, a fordítóé, a zeneszerzőé, a rendezőé és a díszlettervezőé, valamint a színészeké, akiknek előadóművészi joguk van a felvételre. Ezt a szerzői jogi törvény szabályozza, és egy több tucat közreműködős előadásnál a jogok tisztázása hónapokig is tarthat. Ezért van, hogy a legtöbb előadásból soha nem készül nyilvános felvétel.

A színháztörténeti emlékezet

A színházak archívuma mellett színháztörténeti gyűjtemények gyűjtik a műsorfüzeteket, plakátokat, fényképeket, díszlet- és jelmezterveket. Egy előadásból végül többnyire ennyi marad: néhány fotó, egy plakát, egy kritikákat tartalmazó dosszié és a tervezők rajzai. A színháztörténet ezekből dolgozik, és ezekből lehet évtizedekkel később is felidézni, hogyan nézett ki egy rendezés.